2.    fejezet

Koncert előtti készülődés

Persze mikor este visszaérkeztem a hotelbe, már mindenki aludt. Kivéve Andit, aki megvárta míg mindenki visszaért. Rögtön szemet szúrt neki lábam furcsa mozgása.

-         Kitti, ilyen lábbal nem engedlek táncolni. Ez hogy történhetett, meséld el!

-         Hát az úgy volt…

És mindent elmondtam, (amit tudhat..:)) . Persze ő is csodálkozott, de sajnos azt nem engedte meg hogy Tomékkal menjek a koncertre. Hiába kérleltem, nem hatott.

Egész éjjel csak ő járt a fejemben: Tom tom tom tom tom!!!

Persze álmomban is őt láttam. A szép barna szemeit, szelíd mosolyát, s mintha éreztem volna gyengéd érintését.

Persze a legnagyobb gondom az volt, hogy valyon megharagszik e rám, hogy nem tudok elmenni a koncertjükre.

Elérkezett a várva várt reggel. A megszokott órám helyet valami másra ébredtem. Valaki az ajtómon kopogott.

-Ki az? – kérdeztem nem enyhén kómásan.

-Itt a reggelije, kérem engedjen be. – szólt egy rekedtes hang, alig érthetően.

Felkaptam egy fürdőköpenyt, és kinyitottam az ajtót. Gyorsan sietett be a szobámba, mintha valami sürgős dolga lenne. Az arcát nem láttam, lehajtott fejjel ment. A reggelit rátette az asztalra, és szépen megterített. Közelebb mentem hozzá, hiszen furcsa volt a dolog, hiszen 2személyre terített, és a programba is svédasztalos reggeli volt írva… Végül rám nézett. Az ismerős szempár, az ismerős mosoly, és az a vidám nevetés. Igen, Tom volt az.

Szavam is elakadt, éreztem hogy az arcom már megint vörössé válik, körülbelül mint Tom felsője.

Tom nevetett, de én csak néztem. Majd végül megszólalt:

-         Ha már idehoztam a reggelit, eszünk is?:D  - ezt a csodálatosan aranyos mondatot vidám nevetésünk követte.

Megettünk a reggelit, és elmesélte hogyan jutott fel:

-         Amikor bejöttem, megkérdeztem egy nőt, hogy nem e tudja melyik a te szobád. Na erre meg ő éppen a tánctanárod volt. Na, gondoltam bukta, de jó fej az a tanárnő, mert mondta hogy a 18-as a tied. És gondoltam vicces lenne, ha hoznák neked reggelit.

Jól esett hogy gondolt rám, főleg az hogy eljött egyáltalán értem. Pedig úgy hallottam hogy nagyon csajozós tipus, és hogy nincsenek tartós kapcsolatai. Nem gondoltam volna hogy eljön.

-         Tom, van egy kis gond. – próbáltam elmondani, hogy nem engednek a koncertre.

-         Mi baj bogaram? – mosolygott, s nagy barna szemei válaszra várva meredtek rám.

-         Andi nem enged a koncertre a lábam miatt. – mondtam ki végül szomorúan, és félve attól hogy mit reagál.

Azt hittem, ezt a mondatomat olyan gondolatok fogják követni, hogy tudtam hogy úgyse jössz el, vagy nem is tudom minek jöttem össze veled tegnap, esetleg a minek is jöttem el érted…

De más jött. Újra nevetett, majd megfogta a kezemet, és halkan súgta a fülembe:

-         Én már mindent elrendeztem baby!

És az álmaimhoz se fogható édes csókot kaptam tőle.

-         Megígértem Andinak, hogy vigyázunk rád(na meg a biztonsági őrök is), s nem hagylak egyedül. Meg hogy ne járkálj sokat, hogy meggyógyuljon a lábad.

Milyen kedves, és mennyire figyelmes. Mi mást lehetne mondani erre, minthogy:

-         oké, öltözök is.

-         Rendben csajom, de siess, mert Billék már a taxiban várnak.

Sietve felkaptam pár ruhát, és boldogan mentem ki Tommal a hotel elé. Még az ajtót is ő nyitotta ki nekem, illendően. J Bemutatott a fiúknak út közbe, és végig nevettük azt a pár órát míg odaértünk Kölnbe. Meg is érkeztünk a koncert színhelyére. A taxit rajongók vették körül pár másodpercen belül. A biztonsági őrök alig tudták őket odébb állítani hogy kiszálljunk. Tom velem szállt ki, a kezemet el se engedte. Külön testőrt kaptunk, hiszen engem minden csaj szét akart szedni. Nem is csodálom, hisz Tommal voltam. Ő pedig a kezemet egyre csak szorította, hiába is osztogatta a sok autogramot. Egyes lányok sírtak, a többi pedig szerelmet vallott, vagy puszit kért tőle. Egyre csak ismételte:

-         Puszit nem kap senki mert szeretem a barátnőmet. – és mindig rám mosolygott utána.

A lányok pedig irigykedve néztek rám . Persze megjöttek a fotósok is. Újságírók vettek körül minket, és kérdezgettek rólunk:

    - Te vagy Tom barátnője?

.   -Mióta jártok?

.   - Mit fogsz csinálni ha téged is dob?

Az utolsó kérdéssel betelt Tomnál a pohár. Aláírta a lapot amit elkezdett, Majd az újságírók felé fordult:

-         Szeretem Kittyt, és nem fogom dobni, ő is szeret, és tegnap ismerkedtünk meg. A többit majd máskor.

–       és határozott léptekkel húzott maga után, ki-ki a tömegből, egyenesen az öltözőjükbe.

Majd ott gyorsan kerestünk egy üres szobát, ahol csend volt.

-         Ugye nem ijesztett meg ez a sok kérdés? – kérdezte kissé lámpalázasan.

-         Nem, hiszen itt vagy velem. De ugye nem igaz??? – kérdeztem elnyomott hangon. Majd ránéztem, s a könnyek lefolytak az arcomon. – Tom, ugye tényleg szeretsz? – kérdeztem már hangosabban.

Tom kezével végigsimította az arcomat, s gyengéden letörölte a csillogó könnycseppeket az arcomról. Átkarolt, s közelről válaszolt:

-         Hidd el nekem hogy nem doblak el magamtól, hiszen szeretlek, mióta egymásba estünk a gitárbolt előtt. Életem legszebb pillanata volt mikor megláttalak.

De a gondolat nem folytatódott, hiszen már smárolással mutattunk egymásnak a szerelmet tovább. És abban a pillanatban nyílt is az ajtó.

-         Jajj, bocsi, ne haragudjatok. De gyertek mert mindjárt kezdünk. – szóllt be Bill kicsit zavartan.

-         Rendben van, menjünk. – mondta Tom, s kezemet megfogta, és magával vitt az öltözőjébe.

Ahogyan fogta a kezemet, olyan érzés töltött el, mintha örökké magához láncolt volna. Végül megtaláltuk a saját öltöző……nket???? Te jó ég, hogy-hogy ez van kiírva???

Az ajtón ez állt:

,, Tom Kaulitz és barátnője öltözője.”

-         Hé Tom, miért írtak ki engem is? – kérdeztem aggódóan, mi vár még ma rám.

-         Azért baby, mert velem vagy. Különben nem is jöhettél volna be velem. Téged is sztárként kell kezelniük, mert megérdemled! – és mosolygott.

A szobába nem volt senki se, csak Tom ruhái, és a gitárja. Közösen kiválasztottuk mit vegyen fel, majd behangolta a gitárját. Azt hittem még van idő, de abban a pillanatban berohant a sminkes, és hozzá akart látni a munkához. De mit látnak szemeim: ez férfi. Férfi sminkes? Te jó ég, ilyet se látni olyan gyakran.

Tom  is csak nézett a férfira.

-         Ön a sminkes?

-         Igen Tomica, önnek rendkívül sexy sminket szántam. – mosolygott a férfi rá.

Én csak tág szemekkel néztem a történteket, mikor Tom kizavarta a kissé ferde hajlamú sminkest.

-         Mit képzelnek önök, rám sóznak egy ilyen buzi beütésű idiótát? Mit szólsz ehhez szivi?

-         Elég bolondok. Akkor ki fog sminkelni?

-         Nem tudom, te mégis lány vagy, te nem tudnál segíteni?

-         Dehogynem! – mondtam határozottan, és mindkettőnkből kitört a nevetés.

Beültünk a tükör elé, és enyhén tettem rá egy kis színt.

-         Minek is rád smink Tom? Te bárhogyan szép vagy!

-         Jajj baby, a fényektől semmi színe sincs az embernek, ezért.

-         Értelek. – majd egy kis púdert nyomtam az arcára.

Tom először köhögni kezdett tőle, majd nevettünk ismét. Átkarolta a derekamat, és az ölébe húzott, majd súgta a fülembe:

-         Szeretném hogy a lehető legközelebb legyél hozzám a koncerten! Kérlek a függöny mögé ülj le mellém. Úgy sokkal jobban érezném magamat!

-         Rendben van, majd vigyázok a cuccaidra. (persze én tudtam hogy mikre: Red Bull, törölköző.)

Közelgett a várva várt 8óra. Tom az utolsó pillanatig, míg lehetett, fogta a kezemet. Végül a színpad szélénél elengedtük egymást. A közönség tombolt.