1.    fejezet

Magdeburg utcáin

Minden egy szokásos napon kezdődött…..

Az óra ébreszt ,szemeim lassan nyíltak ki, a gyönyörű álmokat magukba zárva. Ismét a kedvenc gitárosommal, Tom Kaulitzal álmodtam. Milyen szép is volt, ez az óra várhatott volna még vagy 10percet, mindig a legjobb részeknél kell felkelteni…

De mikor szemeim kinyíltak, kedvem jobbra fordult, hisz álmom fiúja, ott mosolygott rám a falon, a kedvenc poszterem a 14közül…

De vége az álmodozásnak, vár a suli. Az első óra persze biológia, hogy feldobja a hangulatot, hiszen ez a legalkalmasabb időpont a radírdobálásra. …

De a lényeg csak a biosz óra utáni szünetben kezdődött! Mit sem sejtve, én eddig csak álmodoztam róla, hogy egyszer elmegyek Németországba, de lám megtörtént a csoda. Sms -em jött! Miskolci tánctanáromtól, Anditól, idézem:

,,Szija Kitti! Képzeld el, nagy örömünkre nyertünk a Show Time-al egy pályázatot, hogy ingyenesen elmehetünk egy hétre Magdeburgba! Ingyenes az ellátás, szabad a program. Úgy döntöttünk hogy a tánc tábort ott tartjuk! Indulás reggel 7kor a Euro Fitness előtt. Sok puszi:Andi.”

-Ezt a mákot!-gondoltam.

Azért Magdeburg kicsit nagyon sokkal jobb mint Rakaca..hehe:D

És már jövő pénteken indulunk. Ez csodálatos. Ezen a napon persze koncentrálni nem tudtam semmire, de már így év végén minek is, szinte nem is tanulunk…

Eljött a várva várt Péntek! Hát igen, péntek az én napom!:)

Elindultunk Németországba! J

Az utunk elég zötyögős volt busszal , de egy ilyen kalandért asszem érdemes volt! Magdeburg pedig gyönyörű! A város hívogató, az emberek kedvesek, még akkor is ha tudják hogy turista vagy. Szállodában kaptunk szállást. Nem is akármilyen szálloda volt az! Még a bőröndjeinket se nekünk kellett felvinni a 3.raJ Ennek a szállodának pedig külön táncterme is volt! Nem is akármilyen.

A ebéd után Andi kimondta a varázsszót: - Most pedig mindenki kimehet a városba, és jó szórakozást!

Azt se tudtam hol kezdjem: vajon rohamozzam meg a boltokat, vagy esetleg nézzek el egy étterembe, vagy fagyizzak, mozizzak, ……. És még sok ezer lehetőség volt a városban. Persze nekem a legnagyobb öröm az lett volna, ha nem hagyom otthona  Tokio Hotel cdmet, de késő bánat.. Ott van az bizony a szobámban az asztalon. L

Cél nélkül bolyongtam a városba, nézegettem a kirakatokat. Végig a útnak a bal oldalán lévő járdáján mentem, gondoltam visszafele majd a jobb oldalt. De a boltok fogytak, és egyre unalmasabbá vált a séta. A nap kezdett lemenni az égen, a boltok bezárni. Úgy tűnt, ennek az útnak soha sincs vége, s ezzel a gondolattal áttekintettem az út túlsó felére. Nini, mit látnak szemeim, egy gitárbolt. Gondolkozás nélkül átrohantam az úttesten. (még jó hogy nem jött arra egy autó se) A kirakatban jobbnál jobb gitárok voltak, gondolom benézek. Sajnálatomra az eddigi boltokkal ellentétben, itt nem a nyitva, hanem a zárva tábla fityegett. Furcsa ajtó volt, az egész fekete, csak egy kicsi ablak volt rajta, gondolom az is csak azért hogy a táblát ki tudják rakni. Reménykedve hogy holnap is kijöhetünk, elolvastam mikor van nyitva. Minden hétvégén reggel 10től 5ig. hmm… De hát még csak 4óra van! Abban a pillanatban mikor ez a gondolat eszembe jutott, a kulcs fordult a zárba, és nagy lendülettel egy figyelmetlen srác úgy belém botlott, hogy mind a 2en a földre huppantunk. Az ajtó pedig bezárult, s a kulcs újra fordult benne. Kis híjján a csukjás alak rám esett, ami eléggé kellemetlen volt, és még a lábam is belefájdult. Fájdalmamba szememet becsuktam, és a számból a fájdalmat kimutató, SSSZZZZ hangzott el. A fiú hangja kedves volt és szelíd, senkiéhez se fogható. Keze nagy, de amennyire nagy, annyira puha és gyengéd. Mikor felfogta mi történt, gyengéd és félénk hangon mondta:

-         Ne haragudj, nem láttalak, olyan sötét ez az ajtó, még ablak sincs rajta. Te jó ég beverted a lábad? Nagyon fáj? Hidd el nem akartam! Ne haragudj! Hadd segítsek!

Hangja rögtön elűzte fájdalmamat, s szemem vette a bátorságot, és kinyílt. Azt hittem nem nyitottam ki a szememet, és otthon fekszek az ágyamba, mikor azt a szép barna szempárt láttam, amit álmomban szoktam, és aggódóan nézett rám, nagy, gyönyörű szemeivel. Ha pontosan akarom kifejezni magam, azért nem gázolt el az előbb egy autó, mert most az igazi szerelem gázolt el!

-         Semmi baj, már nem fáj sehol.:)- válaszoltam kissé dadogva.

-         Örülök neki! Add a kezed. - mondta bíztatóan, rám mosolyogva.

Tekintete végig rajtam volt, és ez kölcsönös volt részemről is. Mintha már a város lármája is elcsendesedett volna, s egy lélek se járt azon az utcán. Bizalommal engedtem hogy megfogja a kezemet és segítsen felállni. Azonban a lábam annyira fájt, hogy ráállni nem bírtam. Persze ezt neki nem mondtam, csak mosolyogtam, és próbáltam talpon maradni.

-         Szia, én Tom vagyok, Tom Kaulitz. – mondta sejtelmesen, és nyújtotta a kezét. Én persze el voltam varázsolva. Tom Kaulitz? Az én titkos szerelmem? És itt áll velem szemtől szembe ????!!!! Lehetséges ez?

-         Szia, én Kitti, Derda Kitttiiiiii………..- és abban a pillanatban összecsuklott a lábam. Még jó hogy ott volt ez a csodálatos fiú, az álmom, és pont elkapott. Az utcai csendet vidám nevetés verte fel ebben a pillanatban. Tom volt az, akit még csak álmaimból ismertem.

-         Hé szépség, az előbb én estem a te öledbe, de most fordult a kocka. HehheeheheheheJ

Így mosolyogtunk és nevettünk ketten Magdeburg híres sétálóutcáján.

Mikor kinevettük magunkat, újra jött az érdeklődés:

-         Na még mindig nagyon fáj, rá tudsz állni? – mondta.

 Próbáltam ráállni a lábamra, de hiába. A dolog nem ment.

-         Attól tartok, ez így nem fog menni. De akkor majd így fog…-és abban a pillanatban felvett az ölébe, és elvitt egy közeli padig.

Egy ideig beszélgettünk, hogy hogy megy a gitározás, hol hagyta Billt, és sok egyéb másról. Mikor ismét ő kérdezett:

-         Nem kérsz fagyit, van nálam pénz.

-         Köszike, nem, ettem egyet idefele. – mondtam mosolyogva.

-         Hát jó, akkor mit szólnál egy puszihoz? Vagy azt is kaptál idefele?:)

Te jó ég, valóban mint az álmomban, ez hogy történhet meg velem? Még mindig nem ébredtem fel. Persze szokásomhoz hűen, elvörösödtem, és szóhoz se tudtam jutni. Hogyan is juthattam volna szóhoz, mikor átkarolt, és megsimogatta az arcomat.

-         Hát jó, ha kaptál puszit idefele, ha nem kaptál, most tőlem kapsz!

És már ott is volt a szája az enyémnél, és valami nagyon belém hasított legbelülről, mikor éreztem a számon, hogy hozzámér a szája, és kapom azt az édes, nedves puszit.

Újra beszélgettünk, és az idő egyre hidegebb lett. Rajtam topp volt és rövidnadrág, rajta pulcsi és farmer. 

-         Hideg van. Tessék, itt a felsőm, vedd fel nehogy megfázz. – mondta Tom.

Megköszöntem és adtam neki egy puszit.

Végül mikor már teljesen besötétedett, vissza kellett mennem a szállodába. Persze nem volt hozzá se kedvem, se erőm hiszen  a lábam még mindig szörnyen hasított.

-         Későre jár, melyik hotelben szálltatok meg?

-         Ott a Goethe Straßen, a Swarchen Hotelben. – mondtam, de reménykedtem hogy jó címet.

-         Rendben! Ilyen lábbal nem engedlek sehova. Hívok neked egy taxit, de csak akkor, ha meg ígérsz nekem valamit. 

-         Oké, de mit?

-         Azt, hogy holnap eljössz velünk a Kölni koncertünkre, és hogy leszel a barátnőm. Na számíthatok rád?

-         Hát persze, semmit se csinálnák szívesebben! De viszont tudod, hogy én most tánctáborba vagyok, el kell kérned!

-         Rendben virágszál! Hívom a taxit, a felsőmet pedig nyugodtan vidd magaddal!

-         Rendben. Itt a számom , ok?....

-         Nem kell te drága, elmegyünk érted Billékkel a szállodába holnap. Na itt is a taxi. Szija

-         Szia!