| 2. fejezet:
-Itt az ajtó száma. Azt kérte, ne kisérjem fel önöket.
-Köszönjük.
Felmentünk a lépcsőn. Kriszti nagyon izgult. Látszott rajta. Én is izgultam. Nem tudtam most mi következik. Felértünk a lépcsőn, aztán liftel mentünk egy emeletet. A kitérőnél Kriszti megtorpant. Az ajtaja ott volt mellettünk kettővel.
-Mi van? -kérdeztem.
-Nem tudom… ,hogy felvagyok-e rá készülve.
-Rajongasz érte, nem? Imádod, nem? Az sem biztos, hogy azonnal le akar egyikünkel feküdni. Csak beszélgetni akar, nem?
-Nem tudom. Áá, hagyjuk. Azt sem tudom mi lesz. Lesz ami lesz. Túlságosan imádom, ahhoz, hogy elutasítsam.
-Majd meglátjuk.
Kopogtam az ajtón Tom nyitotta ki.
-Hi! Come in!
Bementeünk, és egy nappali félét találtunk. Kanapé is volt, tévé, minden ami kell.
-Üljetek le.
Krisztinek látszott, hogy vadul ver a szive.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egy kajáldába, vagy valahova. Tök éhes vagyok. Nektek oké? Ott úgyis jobban megismerkedhetünk.
-Nekem oké. –feleltem.
-Ja nekem is.
-Oké akkor…
Kopogtatás hallatszott. Tom németül mondott valmit. Bill lépett be a szobába. Elakadt a lélegzetem. Ilyen nincs! -gondoltam
Billnek pár pillanatra megakadt a szeme rajtunk. Pár szót váltottak amit geztusok kísértek, Bill tétovázása, és Tom unszolása. Végül Kriszti fordított.
-Tom azt akarja, hogy Bill velünk jöjjön, úgyis olyan depis mostanában, ráfér egy kis lazítás. Georg és Gustav hulla fáradtak, alszanak. Bill valami holnapi programot akart megbeszélni Tommal, azért jött.
Bill távozott majd egy nagy napszemüveggel jelent meg. Tom a fejére húzta a kapucniját és indultunk.
Bill kérdezett tölem valamit amiből egy mukkot sem értettem ezért ezt válaszoltam:
-Can we talk in English? I only speak English.
-Oké. Nem te voltál az a lány, akit felhívtam a színpadra?
-De, igen.
-Olyan ismerős voltál. Hogy is hívnak?
-Petra.
-Gondolom az én nevem már tudod.
-Még szép. Többet tudok rólad mint hinnéd.
-Nem hiszem. Nem mindig igaz, amit az újságok írnak. Amugy nem mindig vagyunk ilyen klassz szállodában ám. Én is elcsodálkoztam, amikor megláttam.
-Nekem konkrétan földbe gyökerezett a lábam.
-Britek vagytok?
-Jaj, dehogy! Magyarok vagyunk!
-Tényleg? Olyan a kiejtésed, mintha Brit lennél.
-Kösz.
Kriszti és Tom elöttünk nevetgéltek, és ők németül beszélgettek. Bill és köztem egy kicsit feszült csend volt. Annyi mindent akartam tőle kérdezni, annyi mindent akartam neki mondani, de nem jött semmi a nyelvemre.
-Te ott voltál, a korlátoknál, ahol autogramot osztogattunk?
-Igen. Csak nem kértem autogramot. Mert hülye voltam.
-Láttad rajtam, hogy elég rossz kedvem volt, nem? Már totál elegem volt az egész estéböl. Iszonyu fáradtnak éreztem magam, de mostmár nem annyira.
-Gondolom mennyi fizikai erőt vesz igénybe egy egész koncertet végig énekelni.
-Na ja.
-Néha úgy sajnálom, hogy nincs jó hangom. Remek érzés lehet szinpadon állni, úgy, hogy tudod mindenki miattad és a bandád miatt jött el, és tudni, hogy mindenki elfogad sőt még követnek is.
-Igen ez klassz érzés. – a szemembe nézett és annyira zavarba jöttem, hogy inkább lenéztem a cipőm orrára. Attól félek, hogy el is pirultam. Már levette a napszemüveget, mert egy eldugottabb részhez értünk. Így, hogy élőben láttam a szemét, még mélyebb és érzékibb. Egész jól elbeszélgettünk. Időközben Tom és Kriszti hátra sandítottak, én meg értetlenül néztem rájuk.
-Miről beszéltek, hogy hátrafordultak?
-Á, nem lényeg.
-Itt is volnánk. –mondta Tom.
Időközben kiértünk egy hangulatos kis térre. Kávézókkal volt kirakva az egész. Na meg egy Burger King. (Hát ez meg , hogy kerül ide?) ,,Természetesen” a Burger Kingbe mentünk be. ( pasik…)
-A vendégeim vagytok –szólalt meg Tom.
-Úgy van. Szóval egyétek ki Tomot a vagyonábol! -kontrázott Bill.
Ezt egy szolid nevetés kísérte.
-Én nem tudok annyit enni.
-Tom, te mennyi hamburgert tudsz megenni? –Kérdezte Krisz.
-Gőzöm sincs… sokat.
-Én négyet-ötöt-hatot.
-Azta! Ahoz képest, hogy milyen az alakod!
Kriszti egy kicsit zavarba jött.
-Kérjetek valamit.
-Oké… én kérek egy sima hambit, három deci kólát és egy kis adag sült krumplit. –mondtam.
Miután mindenki leadta a rendelését, leültünk egy sarokba ami nincs annyira feltűnő helyen. Jót nevetgéltünk Az ikreken Krisszel. Hihetetlen milyen a dumájuk. Egymás szavába vágva kontrázták egymás szövegét. Kriszti rátett még egy lapáttal, és én mivel nincs olyan jó dumám csak pár poént nyögtem be, de attól mindenki az asztal alá röhögte magát. Billnek olyan jól ált ahogy nevetett. Néha rám nézett, egymásra néztünk, Tom olyan ,,megmondtam” arcot vágott. Órákig ültünk a hambizóban.(Legalább is annyinak tűnt) Aztán vettek a fiúk Bacardit.
Annyira felvoltunk spanolva, hogy a szálloda felé mint a beszívott állatok mentünk vissza. Igaz előkerült két üveg Bacardi, de fejenként nem volt olyan sok.
Kriszti és Tom egymásba kapaszkodva mentek elöttünk, nevetgélve, mint a részeg disznók mi meg csak mosolyogtunk rajtuk.
-Rég éreztem magam ilyen jól. –szólalt meg Bill. –Jó veled lenni.
-Csak a pia beszél belőled.
-Nem is ittam annyit!
-Ahaaaa…
Átkarolt és a szemembe nézett.
-Tényleg, nagyon jól érzem veled magam. Jó veled beszélgetni. Meg jól is nézel ki.
Erre aztán eléggé elpirultam… jaj, pont Bill mondja!
-Jaj Bill…
-Nem is tudom, azt akarod mondani, hogy csak a pia beszél belőlem?
-Egy kicsit becsíptél!,Totál részeg vagy! –és elmosolyodtam
Ő is nevetett. Majd megcsókolt. Kezével megfogta az arcomat, aztán átölelt. Vissza csókoltam. Hihetelen volt ez az egész. Nem is hittem el. Egyszercsak lelohadt a keze, és elfordult. Hirtelen kijózanodott.
-Most mi van?
-Ez így nem lesz jó… úgyse lehetne köztünk semmi.
-Bill ne mond ezt! Ez életem legszebb napja! –könnyes lett a szemem. Bill-é is egy kicsit.
-Ne haragudj. Ez nem úgy megy, mint más srácoknál. Nem tudnánk együtt lenni, és nem, nem…
-Hajaj, veletek meg mi van? –szólalt meg Tom halál lazán.
Tom és Kriszti egymásba karolva jöttek vissza.
-Titeket kerestünk… Petra? Jól vagy? –kérdezte Kriszti.
Elfutottam. Nem hittem el ezt az egészet. Olyan csodálatos volt minden és egy csapásra elszállt. Kriszti utánam futott.
-Petra! Várj meg! (Ezt már magyarul.)
Megálltam. A kezembe temettem az arcom, de nem kentem el a szememet.
-Mi történt?
-Hosszú… Tudod le maradtunk Billel. Mondta, hogy olyan jól érzi magát velem, meg hogy rég érezte magát ilyen jól és, hogy jól nézek ki, aztán meg csókolt és csodálatos volt minden, és és…
-És?
- És egyszer csak abbahagyta , és azt mondta, hogy ez így nem lesz jó, és hogy úgy se lenne belőle semmi.
-Hát ez hihetetlen. Hát ez hülye! Jaj, istenem…
-Miért kellet ezt?
-Nem tudom. Ne tőlem kérdezd! Beszéld meg vele. Az lesz a legjobb. Na jó akkor csak sírj egy kicsit.
Sírtam egy kicsit aztán, úgy döntöttem, összeszedem magam.
-Összejöttél Tommal?
-Hát… - és Krisz arcán huncut mosoly jelent meg.
-Hogy csókol?
-Nagyon jól!
-Legalább neked szép volt az estéd.
Megjelent Tom és Bill a láthatáron. Bill odajött hozzám. Mélyen a szemébe néztem és magyarul mondtam elfojtott hangon:
-Szeretlek és nem akarom, hogy így legyen vége.
Olyan arcot vágott mint aki érti. Átkarolt és elvonult velem.
-Sajnálom. –és éreztem rajta, hogy tiszta szívből mondta.
-Nem kellet volna ennyit innom, és nem kellet volna megcsókolnom téged, és nem kellet volna… Nem lehet belőle semmi.
Egy szót sem szoltam. Egy tincs az arcába lógot... Legszivesebben elrendeztem volna aztán érzékien megcsókoltam volna, de ehelyett csak elrendeztem a tincset. Megfogta a kezem. Láttam rajta, hogy ő is tenne valamit, de nem teszi.
-Tudod, ilyenkor egészen más ember leszek. Minden olyat kimondok és megcsinálok, amit nem akarok józanul. Sose tettem még ilyet, hogy egy rajongómmal kezdtem. Megigérem, hogy nem csókollak meg többször. Ez tőlem nem volt fair. Nem tudom, hogy jött. Alig ismerlek.
Elfordultam, és a számba haraptam.
-Nyitott könyv vagyok az érzéseimről, igaz?
Bill lesütötte a szemét.
-Nem akarsz adni nekünk egy esélyt?
-Erről még beszélünk. Menjünk vissza a szállodába. Jobb lesz ha most nálunk alszotok. Holnap rendelünk nektek egy taxit.
Tom és Kriszti egy kicsit halgatagabban tértek vissza köreinkbe. Kriszti egy kicsit összevolt kócolva, Tom pedig olyan furán viselkedett. Koránt se volt olyan jó kedvünk mint órákkal ezelött.
Kriszti odasétált mellém és átkarolt. Bill ment a másik oladalamon, Tom pedig Kriszti mellett. Magyarul beszéltünk egymással.
-Megbeszéltetek mindent?
-Még beszélünk róla. Bill azt mondta náluk maradhatunk éjszakára, majd holnap rendelnek nekünk egy taxit. Már küldtem Orsinak egy SMS-t, hogy egy magyar csajnál alszunk akit a koncerten ismertünk meg, és, hogy ne jöjjön értünk.
-Oké. Figyu… Nem baj, ha Tommnál alszom?
-Ebben biztos vagy?
-Igen. Megéri.
-Oké. Akkor legyen így.
Visszaértünk a szállodába. Kriszti és Tom elvonultak én meg bementem Billel a szobájába. Csak egy nagy francia ágy volt. Bill bement a fürdőszobába.
-Bill?
-Hm?
-Tudsz adni sminklemosót?
-Ja ja.
-Kösz.
Lemostam a sminkem, Bill is.
-Egészen máshogy nézel ki smink nélkül. –mondtam.
-Rosszabbul?
-Nem.
-Te is elég fura vagy így.
Klicsit feszült volt köztünk a hangulat.
-Miért volt olyan depis hangulatod?
-Hát az hosszú…
-Van időm.
Bill elregélte, miért volt olyan depressziós. Meghalgattam. Öröm volt nézni, ahogy beszél. Pár másodpercet halgattunk.
-Nem akarsz adni nekünk egy esélyt?
-Nem tudom. Nem is ismerlek annyira.
-Éppen azért. Hogy megismerj.
Az ágy két oldaláról beszélgettünk. Mindketten törökülésben ültünk. Bill hátradölt, én meg felmásztam az ágyra, hogy lássam az arcát. A plafont bámulta.
-Nem akarok neked még nagyobb fájdalmat okozni.
-Jó hát ha nem akarod. Csak mond meg, hogy miattam, vagy más miatt.
Bill felült, és most az arcunk nagyon közel került egymáshoz, és azt suttogta:
-Nem miattad.
Azt hittem megcsókol, de nem.
-Megigértem, hogy nem csókollak meg.
-Most mi lesz? Ennyi?!
-Attól tartok, hogy igen.
Könnyes lett a szemem. Lemásztam az ágyrol. Megpróbáltam nem sírni. Bill nem jött utánam. Vagy egy fél órát ücsörögtünk szótlanul.
-Nem vagy álmos? -kérdezte Bill.
-Ezek után? Még holnap se fogok tudni aludni.
-Jobb lenne ha aludnál.
-Jobb lenne. Neked is jobb lenne.
Csend.
-Annyi mindent akartam kérdezni tőled. A pletykák… igazat mondanak? Szerettem volna tudni rólad mindent. De mostmár… Sose fogok többé, úgy rád nézni mint sztárra.
-Jobb is így.
-El se hiszem, hogy így lett vége. Neked milyen érzés engem így látni? Megkínozva? Epekedtem utánad. Félkaromat odadtam volna érted. Most milyen érzés?
-Szar.
És látszott rajta, hogy őszinte.
-Ha most nem hajnali négy-három óra lenne, elmennék és jól bebasznám az ajtót.
-Hát az nem lenne jó.
-Miért?! Sértené a hallásodat?!
-Létszives ne legyél megsértődve, mert nem csak neked szar ez az egész hanem nekem is! Amugy se akarom, hogy elmenj!
-Mondd, mi a jó francot akarsz te tulajdon képpen… -mondtam elhaló hangon.
Bill végre odajött hozzám. Leüllt mellém. Oda fordultam hozzá, így pont szemben ülltünk egymással.
-Figyelj, ha össze is jönnénk, ez a kapcsolat neked, és nekem se lenne jó. Minket üldöznének a paparazzik, engem ostromolnának, a média hülyeségeket találna ki, téged meg a rajongók támadának le. Volt már így Tom barátnőjével. A végére már egyedül nem mert kilépni az utcára.
Rengetek érvem lett volna ezzel kapcsolatban, hogy ha igazán tetszem neki, és talán még meg is szeret, állnám a sarat és miatta kibírnám. És ha megszeretne, ő is megtenné értem. Úgy gondoltam, már nem éri meg belekötnöm, nem tudnám megyőzni. Ha nem akarja…
Elfordultam tőle.
-Jó. Legyen így.
-Jobb lenne ha aludnánk.
-Rendben.
-Aludj csak az ágyon.
-Köszi.
Leoltotta a lámpát. Lefeküdt a kanapéra. Hátat fordítottam neki. Nem tudtam aludni, de alvást színleltem. Éreztem, hogy ő se alszik.
Átgondoltam az egész napot. Melegség öntötte el a szívemet, amikor arra a sétára gondoltam. Olyan jól áll neki ahogy nevet! Jó volt az a séta. A többit hagyjuk. Aztán Kriszti jutott az eszembe. Vajon lefeküdt Tommal? Nem tudtam eldönteni, de végül a legjobbakat kívántam kettejüknek. Aztán a recepciós jutott eszembe. Ha ez kikotyogja, hogy Tomnál jártunk, aztán Billel eggyütt elmentünk szórakozni… Ajajaj… kapok egy kis ízelítőt a sztárság árny oldalából.
Bill felállt. Hallottam nesztelen lépteit. Odasétállt az ablakhoz.
Biztosan töltött ott félórát. Aztán éreztem, hogy engem néz. Közelebb jött, legugolt az ágy mellé, és megsimogatta a hajam. Nem akartam viszonozni az érintését, nem tudtam, milyen reakciót váltok ki Billből. Felállt, visszament a kanapéhoz. Lefeküdt, és elaludt. Késöbb én is elaludtam.
Ébredésem után nem találtam senkit a szobában. Felültem az ágyon. A fürdőszobában hallottam matatást. Volt a zsebemben mentolos rágó Azt elrágtam ,nem akartam büdös szájjal tölteni Billel való utolsó óráimat. Kijött a fördőből. Frissen, új sminkkel, átöltözve, minden.
-Bekopogok Tomhoz, aztán hívok nektek egy taxit.
Pár perc mulva visszatért.
-Amugy jól aludtál?
-Igen, hamar elaludtam. Kösz.
-Krisztinek és Tomnak ahogy észleltem kábé fél óra kell.
-Bill, kérdezhetek valamit? Ülj le légyszi.
-Mondd.
-Látjuk még egymást?
-Reméltem, hogy nem kérdezed meg. Nem tudom.
-Szeretnéd?
Bill elfordította fejét.
-Mindjárt jövök, elkell intéznem valamit.
Sietősre fogta a beszédét. Kimentem a fürdőbe. Megigazítottam a hajam. Nem néztem ki olyan vészesen. Leülltem az ágyra. Gondolkodtam. Krisztin. Kiváncsi voltam mi történt köztük. Aztán odamentem az ablakhoz. Bill ácsorgott kint a szokásos giga napszemüveggel. Ideges volt. Vagy zaklatott. Valami ilyesmit lehetet kivenni belőle. Aztán visszament a szállodába. Lefeküdtem az ágyra. A plafont bámultam.
-Szia.
-Szia.
Leüllt a kanapéra.
-Bill.
-Hm?
Még mindig egy kicsit fura volt.
-Tom szerinted lefeküdt Krisztivel?
-Valószinű.
-Remélem, legalább ők boldogok. Miért vagy ideges?
-Á, nem lényeg! És nem is vagyok ideges.
Pár perc csönd. Bill egy kicsit feloldódott. Aztán eszembe jutott egy kérdés amit már rég megakartam kérdezni.
-Tényleg, honnan jött a név, Tokio Hotel?
-Hát az úgy történt, hogy…
Kopogtatás, és Tom hangja. Bill németül válaszolt neki. Tom furán nézett ránk. Biztos azt várta, hogy egymás mellet, ülünk, vagy egyebek… Kriszti is meghökkent egy kicsit.
-Oké evribádi, mehetünk.
Kriszti és Tom között kissé érezni lehetett, ahogy szikrázik a levegő, de köztem és Bill közöt, csak a hidegséget. Nagyon rossz érzés volt. Képek lebegtek a szemem elött. Bill arcai. A címlapon, Backstage képek, koncert közben, ahogy nevet, és még jobban elkeseredtem. Az a mélybarna szem. És most itt hagyom. És nem tehetek semmit. Tom felhúzta kapucniját, Bill felvette a giga napszemüveget. A szálloda elött már ott várt a taxi. Tom még elköszönt Krisztitöl egy csókkal. Én meg oda mentem Billhez, és csak álltam. Nem tudtam mit tegyek. Csak néztük egymást.
-Akkor, szia! -Köszöntem tetetett jókedvel.
-Szia… -Bill is összeszedte magát egy kicsit.
Kriszti és Tom még sugdolóztak egy kicsit. Elég kényelmetlenül éreztem magam.
Kriszti elköszönt Billtől, én meg Tomtól. Mosolyogva integettem nekik, de legszivesebben sírtam volna. Bill is magára erőltetett valami mosoly félét. A taxiból, még sokáig néztem őket. Bill azonnal visszament. Tom utána.
-Petra, minden rendben?
-Nem. Egyátalán nem… -és elkeztem sírni.
-Jaj, Petra! Mi történt?
-Inkább mi nem történt?
-Nem jöttetek össze?
-Nem hát. Már nem is tudom mit akart. Először azt mondta, hogy nem érné meg az egész, aztán nem akarta, hogy bebasszam az ajtót és elmenjek. És éjszaka azt hitte alszom és megsimogatta a hajam.
-Figyelj… Nem tudja kit hagy ki. Majd elmúlik a fájdalom. Sokkal jobban fogsz szeretni egy rendes fiút. Akivel tudsz magyarul beszélni.
-És mitcsináljak a sok Tokio Hoteles Cédémmel? Ahányszor meghallom Bill hangját biztosan sírva fakadok…
-Jobb lesz ha kivágod a kukába az összes Tokio Hotel-es cuccodat! Ne is gondolj rá.
-Bill…
-Tom jobb lesz ha délelött próbálunk egy kicsit.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
